A „Keleti” stílusról

Még az egyetemi éveim alatt érintett meg az iszlám művészet története, remekművei. Egyéni kutatásokat
végeztem, hogy egyre jobban elmélyüljek e különleges világ tárgyalkotó művészetében. Akkor még nem
tudtam, csak éreztem, hogy ezzel nekem még dolgom lesz, ezért csak rajzoltam, fénymásoltam, olvastam
válogatás nélkül. Azt, ami tetszett. Mindegy volt, hogy török, afgán, perzsa, mór vagy szír.
Diploma után visszatértem a mezőtúri családi manufaktúrába, ahol akkortájt már érzékeltük a
hagyományos népi kerámia keresletének visszaesését. Ezért olyan használati és dísztárgyak kifejlesztésén
dolgoztam, amit a hagyományos túri technikával lehetett elkészíteni, (hiszen a hagyományaink őrzéséről
nem akartunk, és ma sem akarunk lemondani) de a modern lakáskultúrába illeszkedik, sőt…
Így aztán elővettem a gyűjtésem, és abból a sokféle iszlám ornamentikából, díszítő elemből megszülettek
az első darabok. ennek már 15 éve…

Minden darab egyedi, és megismételhetetlen. Kézzel korongozott és díszített darabok. A díszítésnél többféle technikát alkalmazok.
A színeseknél: a még nyers engóbozott(engób: földfesték, agyagtárgyakra az első égetés előtt, még bőrkemény állapotukban felvitt agyagfesték. Kaolin és mészpát tartalmú) felületre karcolom szabad kézzel a mintát, ami lehet virágos, madaras, vagy geometrikus. Száradás után kerül első égetésre. Ezután színes mázakkal „kitöltöm” íróka segítségével a dekort. Erre kerül színtelen máz, ami mint a folyékony üveg, bevonja a felületet. Ettől lesz vízálló. Majd mehet másodjára is a kemencébe.
Az ún. „Izniki” kék mintánál írókát és ecsetet használok. Írókával rajzolom meg a mintát a már egyszer kiégett felületre, majd ecsettel kifestem ugyan azzal a színnel. Erre is kerül színtelen máz, majd újból égetés.
A „Henna” dekort fekete festékkel, szabad kézzel írókázom a már egyszer kiégett felületre. A minta aprólékos, amit ritkán tervezek meg előre. Színtelen máz kerül rá, aztán égetés.
A matt és fényes dekort általában valamilyen színes engóbra alkalmazom (többnyire feketére), mert jobban mutat az anyag vörös színe. Szabad kézzel karcolom, majd első égetés után az edény belseje lesz mázas, illetve a dekor. A háttér matt marad.

  • “Keleti” stílusú kaspó zöld, fényes-matt 8“Keleti” stílusú kaspó zöld, fényes-matt 8
  • “Keleti” stílusú kínáló tál“Keleti” stílusú kínáló tál
  • “Keleti” stílusú színes váza kicsi 6“Keleti” stílusú színes váza kicsi 6
  • “Keleti” stílusú kaspó fekete, fényes-matt 16“Keleti” stílusú kaspó fekete, fényes-matt 16
  • “Keleti” stílusú színes tányér kicsi 18“Keleti” stílusú színes tányér kicsi 18
  • “Keleti” stílusú színes tányér kicsi 19“Keleti” stílusú színes tányér kicsi 19
  • “Keleti” stílusú színes tányér kicsi 3“Keleti” stílusú színes tányér kicsi 3
  • “Keleti” stílusú színes tányér kicsi 4“Keleti” stílusú színes tányér kicsi 4
  • “Keleti” stílusú színes váza kicsi 7“Keleti” stílusú színes váza kicsi 7
  • „Keleti” stílusú kaspó kék izniki mintával„Keleti” stílusú kaspó kék izniki mintával
  • „Keleti” stílusú kaspó színes dekorral – 17„Keleti” stílusú kaspó színes dekorral – 17
  • „Keleti” stílusú kaspó színes dekorral – 20„Keleti” stílusú kaspó színes dekorral – 20